Kövér László bolondnak tartja Márki-Zay Pétert

0

Kövér László volt a Polgári mulató című rendezvénysorozat legutóbbi vendége. A Hír TV által rögzített beszélgetésben sarkos kijelentések hangzottak el, amikor a házelnök véleményét kérdezték Márki-Zay Péterről.

Kövér László többek között azt mondta, hogy az ellenzéki előválasztás győztesének semmi köze a kereszténydemokráciához, szerinte a kereszténydemokrata politizálás jövőjébe Márki-Zay Péter nem tartozik bele.

Mert gyümölcséről ismerszik meg a fa. Az egy dolog, hogy ő mit mond magáról, de az, hogy a világ fontos dolgairól mit mond, az mégiscsak fontosabb. Úgy értem, hogy jobban eligazít azzal kapcsolatban, hogy ő kicsoda, micsoda, honnan jött és hová megy, mint az, hogy ő egyébként magát hogyan címkézi

– hangzott az indoklás az Országgyűlés elnökétől, aki arról is beszélt, hogy nem hisz Márki-Zay Péternek.

Nekem az a véleményem róla, mint a volt miniszter úrnak a Bajnai-kormányban. Vagy inkább Deutsch Tamásnak, hogy nem futó, futó nélküli bolond. Bocsánat, csak idéztem

index.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here