Karácsony keményen beszólt Orbánnak: ne az önkormányzatok háta mögött tárgyalja le Brüsszellel, hogy mire költik az uniós helyreállítási alap forrásait

0

Budapest főpolgármestere nyílt levélben szólította fel egyeztetésre a miniszterelnököt. 

„Magyarország érdeke, hogy az Európai Unió által biztosított Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásai végre ne kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják,” kezdte a miniszterelnöknek címzett nyílt levelét Karácsony Gergely. A főpolgármester arra szólította fel Orbán Viktor kezdjen egyeztetést a koronavírus-járvány okozta károk felszámolását célzó uniós helyreállítási alap felhasználásáról minden önkormányzati szövetséggel, és ne a hátuk mögött nyújtson be programokat Brüsszelben. Karácsony szerint miközben itthon csak vázlatos tervekről beszélt a kormány, kint már konkrét egyeztetéseket folytat programokról. Kifogásolta, hogy Orbán Balázs államtitkár arról beszélt korábban, hogy az önkormányzati szövetségeket is felkértek a benyújtott programok véleményezésére, miközben ennek semmi nyoma.

„Államtitkárának közlését megkérdőjelezi, hogy az ország három legnagyobb önkormányzati szövetsége semmiféle egyeztetési szándékról nem tud,”
írta. Karácsony szerint sem a Magyar Önkormányzatok Szövetségét, sem a Budapesti Önkormányzatok Szövetségét, sem a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségét nem kereste meg a kormányzat.

„Szeretném hinni, hogy a kormány nem követte el ismét azt a hibát, hogy a helyreállítási támogatásokról megint csak politikai alapon, kizárólag kormánypárti polgármesterekkel folytatott egyeztetéseket, mert ez azt a látszatot erősítené, mintha a kormány első- és másodrangú polgárokra, első- és másodrangú településekre osztaná fel az országot, ami nyilvánvalóan megengedhetetlen lenne,”
tette hozzá a főpolgármester.

bp18.hu

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here