Itt a videó, részegen már repülni is lehet Suzukival – Videó

0

A körforgalom sokszor megtréfálja az autósokat. Különösen akkor, ha valahol nem szokták meg, hogy van ilyen. Az Egyesült Államokban például nem igazán része a KRESZ-kultúrának, ott az utak találkozását általában felüljárókkal oldják meg.

De a táblák sem csak a nálunk megszokott ikonokat tartalmazzák, hanem mindenütt szöveges felirat is elmagyarázza, mire kívánják vele felhívni a figyelmet. Ez nem is annyira azért van, mert a tengerentúlon mindenkit volán mögé engednek, sokkal inkább amiatt, hogy rengeteg per indul a nem eléggé egyértelmű figyelmeztetésekből adódó balesetek okán. Ezért van az is, hogy az autók visszapillantó tükrére kiírják, hogy a benne látható járművek közelebb lehetnek, mint amennyire tűnnek.

Kentucky állam most kapta meg az első körforgalmát, és az új forgalmi rend meglehetős zavart okozott az arra autózók körében. A lengyelekről kevésbé mondható el, hogy ne tudnák, mit kezdjenek egy ilyen helyzettel, a Łódź melletti Rąbień városában mégis meglepő manővert rögzített az egyik közterületi kamera.

 

 

 

A lengyel tévéhíradó beszámolója szerint a 64 métert repülő Suzuki rejtélyének a kulcsa az, hogy óránként 100 kilométeres sebességgel érkezett a körforgalomba, vezetője pedig meglehetősen sok alkoholt fogyasztott előtte.

index.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here