Integrált judotermet adtak át Pestszentlőrincen

0

A Havanna-lakótelepen szerdán átadták azt a judotermet, ahol 300 négyzetméternyi tatamifelületen egészséges, értelmi fogyatékos és hallássérült cselgáncsozók együtt készülhetnek.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár beszédében kiemelte: a judónak köszönhetően nemcsak fizikailag fejlődnek a fiatalok, hanem olyan erényekre is szert tesznek, mint az önfegyelem, a kitartás, az alázat és a tisztelet, amelyek nemcsak a küzdőtéren, hanem a hétköznapokban is hasznukra válik. Hozzátette: a Pestszentlőrinc-Kassa Sportegyesület már negyven éve oktat judót, az utánpótlás-neveléstől a nemzetközi szintű versenyzésig, óvodástól a felnőtt korig, ép és fogyatékkal élő gyermekek számára egyaránt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egyedülálló integrációs programjukkal az egyesületnél bebizonyították, hogy a sportoktatást integrációs keretek között is lehet hatékonyan művelni. Schmidt Ádám szerint a kimagasló szakmai munkához elengedhetetlen a megfelelő infrastrukturális hátteret biztosítani, és úgy érzi, a jól felszerelt teremben most már méltó körülmények között készülhetnek mind az ép, mind a fogyatékkal élő judokák.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke az egyesület alapítójának, Juhász Józsefnek az elévülhetetlen szerepét méltatta, majd arról beszélt, hogy a fejlesztés a sport államtitkárság, a XVIII. kerületi önkormányzat, a szövetség és az egyesület összefogásával valósulhatott meg. Az MJSZ elnöke az átadás alkalmából 50 judogival ajándékozta meg a pestszentlőrinci klubot.

Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre Berlinben rendezik meg a Speciális Olimpia Világjátékokat, amelyen négy versenyző is ott lehet majd a lőrinciek közül.

Kőrös Péter alpolgármester utalt rá, hogy a judoterem felújításával Juhász József húszéves álma vált valóra.

Juhász Dániel, a klub elnöke az MTI-nek elmondta, hogy jelenleg 50-60 versenyző jár rendszeresen edzeni hozzájuk, és a jövőben szeretnék ezt a létszámot megduplázni.

A Kondor Dojo Sportcentrum a Havanna-lakótelep közepén, a Somogyi László utca 2. szám alatt, a régi Kondor Fitness épületében kapott helyet.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here