14.1 C
Budapest
csütörtök, március 28, 2024
HomeGazdaságIngyenes marad a tulajdoni lapok letöltése

Ingyenes marad a tulajdoni lapok letöltése

Nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége – áll a Miniszterelnökség közleményében, közölte az MTI.

A közleményben azt írták, hogy a sajtóban megjelent álhírekkel szemben nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége, a magánszemélyek továbbra is évente két alkalommal juthatnak hozzá térítés nélkül ingatlanadatokhoz.

A kormány törvényjavaslatának köszönhetően az eddigi nem hiteles verzió helyett a hivatalos eljárásokban is használható hiteles tulajdoni lapot igényelhetnek ingyenesen az ügyfelek – olvasható a közleményben.

A napokban több sajtótermék is átvette az Adó Online-on megjelent hírt, amely szerint az ingyenes tulajdoni lapot mostantól nem tölthetjük le az interneten, csak hiteles tulajdonilap-másolat igénylésére lesz lehetőségünk. A portál tájékoztatása szerint ennek 3000 forint lett volna a költsége, eddig 3600 forintot kellett fizetni érte.

Az Adó Online „A területi közigazgatás működésével, az ingatlan-nyilvántartással és a területfejlesztéssel összefüggő egyes törvények módosításáról” című törvényjavaslatra hivatkozva tette közzé a kormány által megcáfolt hírt.

Az ado.hu szerint a tervezett szabályozás növelte volna az ingatlanforgalom biztonságát, ezáltal az ingatlan-nyilvántartásba vetett közbizalmat azáltal, hogy az egyes jogügyletek, illetve hatósági intézkedések elektronikusan hitelesített adattartalmú tulajdoni lapokon alapulnak.

A papír alapon nem hiteles tulajdonilap-másolat már 2010. január 1-je óta nem adható ki. A hiteles és a nem hiteles tulajdoni lap tartalmilag a hitelesítési záradék kivételével teljes megegyezik egymással, viszont a nem hiteles tulajdonilap-másolat felhasználhatósága sokkal korlátozottabb – írja az Adó Online.

Népszerű