Ilyen még nem volt! Indul a tömeges oltás a hétvégén!

0
Szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget terveznek beoltani a kórházi oltópontokon az AstraZeneca oltóanyagával, az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

 

Müller Cecília emlékeztetett: az AstraZeneca-vakcina esetében kedden kitolták az első és a másik dózis közötti időt 12 hétre, mivel ezt az alkalmazási előirat lehetővé teszi. Emellett újabb változás az is, hogy az oltóanyag 18 éves kor felett mindenkinek adható, mivel összegyűltek azok az adatok, amelyek már bizonyítják a hatékonyságát az idősebbeknél is, már a 80 év felettieknél is rendelkeznek adatokkal – mondta, hangsúlyozva: ez hatalmas akció lesz.

Az országos tisztifőorvos azt kérte azoktól, akik megkapják az sms-t, pontosan és felkészülten érkezzenek. Hozzák magukkal személyazonosító irataikat, TAJ-kártyájukat, a koronavírus.gov.hu oldalról le- és kitöltött beleegyező nyilatkozatot. Emellett javasolta, hogy az érintettek praktikusan öltözködjenek, legyen náluk víz, a cukorbetegeknél ennivaló.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy az értesítettek ne válaszoljanak az sms-re, az tulajdonképpen egy „behívó” és nincs is mód emberek ekkora tömegével konzultálni. Aki nem tud az oltásra elmenni, máskor kerül sorra – tette hozzá.
Müller Cecília szólt arról, hogy az oltóanyagok folyamatosan érkeznek a háziorvosokhoz és a kórházi oltópontokra. A háziorvosok a következő napokban a regisztrált idősek oltására 250 ezer Sinopharm-vakcinával és Moderna-vakcinával is oltanak a körzetekben, a kórházi oltópontokban a 114 660 adag Pfizer-oltóanyagot használják fel.

(vecses.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here