Hoppá! Célegyenesben a BMX Cross pálya

0

A Bókay-kertben 2017-ben kezdték el építeni a BMX Cross pályát, aminek a műszaki átadás-átvétele 2018-ban meg is történt.

Utólag viszont kiderült, hogy a pályával több gond is van, ezért a sportolók, a kerületi gyermekek és fiatalok számára nem nyitott meg hivatalosan azóta sem, jelenleg is tilos használni.

Szaniszló Sándor polgármester és Somody László alpolgármester a Városgazda18 műszaki és városüzemeltetési vezetőivel a helyszínen egyeztettek arról, hogy milyen hibák kijavítása szükséges még ahhoz, hogy a BMX Cross pályát végre az extrém sportok szerelmesei birtokba vehessék.

A városüzemeltető társaság vezetői elmondták, hogy a pályák nyomvonala, a kopóréteg és az ugrató dombok sem megfelelőek. További problémákként jelezték, hogy a pálya indítóállomását is javítani kell, a vízelvezetés sincs megoldva, illetve támfal építésére és a töltések szélesítésére is szükség lesz. A hibák javításán a Városgazda18 már dolgozik, így belátható időn belül megnyithatja kapuit a pálya.

Somody László hangsúlyozta a bejáráson, hogy a pályát most alkalmassá teszik a használatra, de a további költségeket, mint például az üzemeltetési és karbantartási kiadásokat kizárólag pályázaton elnyert pénzekből akarják finanszírozni. Az alpolgármester megjegyezte, hogy az „Aktív Magyarországért” pályázati forrásból tervezik felújítani a szintén a Bókay-kertben található gördeszka pályát is.

Ilyen típusú BMX Cross pályából egyébként nagyon kevés (1-2 darab) van az országban, és nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas lehet.

bp18.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here