19.9 C
Budapest
kedd, május 7, 2024
HomeEgészségügyHiába töltötték fel a tározót, továbbra sincs víz Solymár magasan fekvő részén

Hiába töltötték fel a tározót, továbbra sincs víz Solymár magasan fekvő részén

Hiába hordták a vizet a tározóba egész éjszaka a lajtoskocsik, továbbra sincs víz Solymár magasabban fekvő részén, ahol már hétfő délután is hiába nyitották ki a csapokat.

Katasztrofális a helyzet, pedig éjszaka lajtoskocsis utántöltés folyt, ettől azt vártuk, hogy megindul a vízellátás, de ez nem történt meg

– mondta a Telexnek Solymár polgármestere.

„Hiába került be 160 köbméter, vagy még több víz is a tározóba, nem tudják, hogy a szivattyúk miért nem kaptak elég vizet” – mondta Szente Kálmán. A polgármester elmondása szerint a kerekhegyi területen hajnalban néhány óráig volt víz, aztán elapadt. „Már nem tudom komolyan venni, azt amit a vízművek mond” – mondta Szente Kálmán.

 

 

A polgármester a csütörtök esti lakossági fórumon azt mondta, péntekre lesz víz a magasabban fekvő területeken. A lakók továbbra is lajtoskocsikból juthatnak vízhez, hogy tudjanak mivel fürdeni, mosni, vécét öblíteni, és legyen ivóvizük is. A helyzet körülbelül ezer háztartást, háromezer embert érint.

A solymári önkormányzat szerdán rendelt el vízkorlátozást Solymár magasabban fekvő részén, a Kerekhegyen. A helyzetről csütörtökön helyszíni riportban számoltunk be, ezt itt olvashatják el újra.

A helyi operatív törzs most is egyeztet a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. szakembereivel, a katasztrófavédelem szakembereivel és Menczer Tamás fideszes országgyűlési képviselővel is. „Dolgozunk” – válaszolta a Telex megkeresésére a képviselő, és későbbre ígért tájékoztatást.

Kerekhegyen indul a 4. nap víz nélkül, 38 fok lesz

Több helyi lakos is írt a Telexnek arról, hogy már negyedik napja nincs víz a solymári Kerekhegyen, ami kb 330 méter magasan van. „Negyedik napja nincs egy csepp vízünk sem. Oké, hogy eljárunk ismerősökhöz mosni, mosogatni, fürdeni, de a wc három gyerek mellett a legégetőbb probléma mindannyiunknak szerintem” – írta egy helyi lakó. Több olvasónk is azt írta, hogy elsősorban a vécéhasználat okoz gondot, és nem értik, hogy miért nem helyeznek ki mobilvécéket az érintett területen.

A vízhiány miatt a DMRV a következő utcákban biztosít vízellátást:

1. Berzsenyi u. – Kölcsey u. sarok

2. Budai Nagy Antal u. – Kisfaludy u. sarok

3. Mészégető u. – Méhes utca sarok

4. Barlang utca – Ásvány utca sarok

5. Katona J. u. – Hársfa u. sarok

6. Vörösmarty u. 47.

7. Budai Nagy Antal u. 20.

 

 

telex.hu

 

 

Népszerű