Figyelem! Szombattól hétvégenként csak az első ajtónál lehet felszállni a 136E buszra

0
Folytatódik az első ajtós felszállási rendű járatok bővítése: november 13-tól, szombattól hétvégenként csak az első ajtón lehet felszállni a 136E buszra. Akinek nincs érvényes jegye az a járművezetőtől tud vásárolni.

A korábbi időszakok tapasztalatait kiértékelve a Kőbánya-Kispest és a Havanna utcai lakótelep között közlekedő 136E buszon vezeti be az első ajtós felszállási rendet november 13-tól, szombattól a BKK. Az intézkedés csak a hétvégi időszakra vonatkozik, munkanapokon továbbra is minden ajtót lehet felszállásra használni a járaton – közölte a BKK.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve az intézkedésnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt tudják ellenőrizni a jegyeket és a bérleteket. Akinek szüksége van rá, a járművön is meg tudja vásárolni a jegyét, igaz 100 forinttal drágábban, mint normál esetben, azaz 450 forintért. A BKK továbbra is azt tanácsolja, hogy a jegyet vagy bérletet az utazás megkezdése előtt, automatákból, pénztárakban, ügyfélközpontokban, viszonteladói partnerektől vagy mobiltelefonon szerezzétek be.

Az elmúlt időszakban Budapest több kerületében, számos járaton vezették be hétvégékre az első ajtós felszállási rendet. Az általános tapasztalatok szerint a bevezetés utáni napokban az ügyfelek megszokják az új felszállási rendet, így a felszállásra időben felkészülnek és az érintett járatok forgalma alapvetően zökkenőmentessé válik – írta közleményében a BKK. Ti is ezt tapasztaljátok?

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here