22.5 C
Budapest
vasárnap, május 12, 2024
HomeEgészségügyFigyelem! Oltási akcióhét indul hétfőn

Figyelem! Oltási akcióhét indul hétfőn

Országos oltási akcióhetet tartanak jövő hétfőtől vasárnapig. Az összes kórházban, 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát. Nem kell sem időpontot foglalni, sem előzetesen regisztrálni. Első, második és harmadik oltásokat is adnak – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

A kórházakban reggel hét órától este hétig várják a jelentkezőket, akiknek beleegyezési nyilatkozatot kell kitölteniük (a nyilatkozatot ide kattintva letölthetitek).

A kórházi oltóhelyek listáját pedig ide kattintva találjátok.

Egyes szakrendelőkben is immunizálnak majd az akcióhéten, ezekben az oltásra nyitva álló időtartam eltérhet a kórházi, reggel héttől este hétig húzódó sávtól. A koronavirus.gov.hu oldalon erről is lehet majd tájékozódni – hangsúlyozta György István.

Természetesen nem csupán az oltási akcióhéten lehet megkapni a vakcinát, az időpontfoglaló előtte és utána is nyitva van – hangsúlyozta az államtitkár. Minden kórházi oltóhelyen vannak foglalható dátumok, és a háziorvosokkal is fel lehet venni a kapcsolatot.

Fontos az átoltottság növelése, mivel a delta variáns rendkívül agresszíven fertőz. Biztatják azokat, akik még nem kapták meg a vakcinát, hogy éljenek az akcióhét adta lehetőséggel – mondta György István. Aki fontosnak nevezte a harmadik oltás felvételét, mert míg a vírus korábbi variációja ellen nyolc-tíz hónapig is védettséget biztosított a vakcina, a delta variáns esetében már négy-hat hónap után jelentősen csökken az immunválasz.

Népszerű