15 C
Budapest
csütörtök, május 9, 2024
HomeGazdaságErre figyelj: megszűnik a moratórium, januártól újra törleszteni kell a hiteleket

Erre figyelj: megszűnik a moratórium, januártól újra törleszteni kell a hiteleket

A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát, így januártól újra kell törleszteni a hiteleket – jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A moratóriumban lévők száma lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, és azóta ez tovább csökkent.

A kormány mérlegelte, hogy a kamatstop – amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint – szerintük már megfelelő védelemmel szolgál, így a fizetési moratórium fenntartása nem indokolt.

Jogszabályban garantálják, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt. Rögzítették azt is, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg.

Azoknak az ügyfeleknek, akiknek 2023. januártól ér véget a törlesztési moratórium, nem kell a korábbinál magasabb törlesztőrészlettel számolniuk, a futamidő viszont hosszabb lesz, ami a hitel összköltségét is növeli. Sok adósnak a moratórium jelentősen kitolta a hitel kifutását, erről arról mindenki a banktól tud tájékoztatást kérni. Változhat viszont a törlesztőrészlete azoknak, akiknek változó kamatozású kölcsönük van, és a moratórium bevezetése óta volt kamatfordulójuk. A kamatstop ő jelzáloghitelükre is vonatkozik, a kamatok tehát csak a meghatározott kamatplafon szintjéig tudtak emelkedni, annál tovább nem, írja a HVG.

Az átmeneti fizetési moratóriumot 2020. márciusában vezették be, és valamennyi lakossági és a vállalati ügyfélre egyaránt vonatkozott. 2021. novemberétől a törlesztési moratórium célzottan, már csak egyes társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások (árbevételük legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest) számára maradt elérhető, amennyiben nyilatkoztak rászorultságuk indokoltságáról előbb 2021. október végéig, majd 2022. július végéig.

 

Népszerű