Előválasztás: Karácsony egy nap alatt begyűjtötte a 20 ezer ajánlást

0

 

Hétfőn kezdődött az ellenzéki előválasztás ajánlásgyűjtő szakasza, amelyben az eddigi jelölt-jelöltekből valódi jelöltek válhatnak, a hét miniszterelnök-jelöltnek 20 ezer, az egyéni képviselőjelölteknek pedig 400 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük szeptember 6-ig.

 

Elsőként Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös miniszterelnök-jelöltjének jött össze a 20 ezer ajánlás, a pártok közleménye szerint a főpolgármester röviddel hétfő este 8 előtt érte el a szükséges számot. Karácsony hétfőn öt budapesti helyszínen kezdte meg az aláírásgyűjtést, de mint elmondta, a következő hetekben minden kitelepülést szeretne meglátogatni.

„Az előválasztás azonban nem a pártok versenye, hanem eszköz arra, hogy visszaadjuk a politikát az embereknek. Az előválasztás ahhoz szükséges, hogy megtaláljuk azt a 106 jelöltet, akik a legnagyobb többség támogatásával képesek legyőzni a fideszes helyi jelöltet, hogy a sokszínű ellenzék demokratikus versenyben váljon egységes erővé” – írják a közleményben.

Karácsony Gergely mellett Dobrev Klára (DK, Liberálisok), Ecsenyi Áron (Le az Adók 75%-ával párt), Fekete-Győr András (Momentum), Jakab Péter (Jobbik), Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarország Mozgalom) és Pálinkás József (Új Világ Néppárt) indult a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, nekik kell két hét alatt 20 ezer ajánlást gyűjteniük.

 

 

telex.hu

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here