Csepelre költözik Budapest egyik legismertebb bulihelye

0

Újbudáról Csepelre költözik október közepétől – igaz, egyelőre csak részben – a Barba Negra. Ezt a koncert- és rendezvényhelyszín csapata jelentette be közösségi oldalán.

Mint kiderült, a XXI. kerületi Szállító utca 3. alá költözik rövidesen a klub. Elsőként októberben nyílik meg a Barba Negra Red Stage, amely a fesztiválok nagyszínpadaihoz hasonló mérettel és technikai felszereltséggel várja majd a fellépőket, a küzdőtér befogadóképessége pedig 3000+ fő lesz.

 

A kisebb színpad, a Barba Negra Blue Stage csak később, januárban költözik a Szállító utcába, addig marad a jelenlegi helyszínen, a XI. kerületi Neumann János utcában.

Azt ígérik, a csepelieknek több alkalommal is ingyenes lesz a belépés, de a XI. kerületiekről sem fognak megfeledkezni, és a fogyatékkal élők továbbra is ingyenesen látogathatják majd a Barba Negra rendezvényeit.

Az új helyszínt a H7-es HÉV-vel, a 179-es, a 35-ös, a 36-os, a 148-as és a 151-es busszal lehet elérni a legkönnyebben, míg éjszaka a 948-as, a 979-es és a 979A járat áll meg a közelben.

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here