24.2 C
Budapest
hétfő, május 6, 2024
HomeHűhaBudapest beszünteti a kormány finanszírozását

Budapest beszünteti a kormány finanszírozását

Ha Budapest biztonságos működése, a budapestiek érdeke szembekerül a törvényben rögzített kormányzati sarcolással, akkor én mindig, minden körülmények között Budapestet és a budapestieket választom. A válságot takarékos és okos lépésekkel kezeljük, de ami mára Budapest biztonságos működését veszélyezteti az a kormányzati sarcpolitika.

Ennek legnagyobb, egyben leginkább arcpirító, legigazságtalanabb eleme a szolidaritásinak hazudott adó. Ennek a sarcnak a mértékét közel 12-szeresére emelte a kormány, ami Tarlós Istvánnak 5 milliárd forint volt, az ennek a városvezetésnek 58 milliárd. Vagyis Budapestnek ebben az évben kétszer annyit kellene befizetnie a kormánynak, mint amennyit ilyen-olyan támogatásként kap. A kormányzati támogatás, beleértve a közösségi közlekedésnek adott támogatást is, mintegy 33 milliárd, ezzel szemben a kormányzati sarc idén 58 milliárd. 33 szemben az 58-cal. Vagyis Budapest finanszírozza a kormányt és nem fordítva. Márpedig ez így nem mehet tovább.

Megpróbáltuk, egyeztettünk, érveltünk, tárgyaltunk, mindhiába. Mindenki azt mondta, értik, csak hát a miniszterelnök döntésén múlik minden. Vártunk, nem várunk tovább. Most ütemet és hangsúlyt váltunk. Beszüntetjük a kormány finanszírozását. Nem másért, csakis Budapestért.

A Budapest-ellenes politikára a pártszimpátiáktól független Budapest-pártiság a válasz. Így tudjuk továbbra is minden erőnkkel megóvni a budapestieket a válság és a kormányzati sarcpolitika hatásaitól. Védjük meg Budapestet!

 

Karácsony Gergely, Fb oldala

 

 

 

Népszerű