22.1 C
Budapest
hétfő, május 6, 2024
HomeHűhaA kormánypárti média szerint le kell bontani Tordai Bence házát, a Telex...

A kormánypárti média szerint le kell bontani Tordai Bence házát, a Telex viszont tényekkel cáfol

Tordai Bencét azzal támadja a kormányközeli sajtó, hogy 150 milliós luxusvillát épített a II. kerületben, ráadásul szabálytalanul. A fővárosi kormányhivatalra hivatkozva azt állítják a napokban megjelent cikkekben, hogy bebizonyosodott az építkezés jogszerűtlensége. A Telex szerint azonban ez nem következik a hivatal állásfoglalásából, annak pedig nagyon kicsi a valószínűsége, hogy végül elbontják a házat. Sőt, hozzáteszik a Párbeszéd politikusa bíróságra megy az ügy miatt, személyes adattal való visszaélés miatt pedig rendőrségi feljelentést tett.

A Telex arról is beszámolt, hogy Tordait nyáron kezdték azzal támadni, hogy engedély nélkül épített 150 milliós „luxusvillát” Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerületben. A Metropol és az Origo szerint az ellenzéki politikus megkerülte az építési szabályokat, mert teljesen új házat épített, ami nem is az eredeti helyén áll. Tordai szerint viszont a „kacsalábon forgó épület” valójában egy 70 négyzetméter alapterületű, tetőtér-beépítéses, kevesebb mint 131 négyzetméter teljes nettó területű családi ház, ahol a hatfős család él.

A kormánypárti lapok egybehangzóan állítják, hogy Tordai házát el kell bontani, és ehhez a fővárosi kormányhivatalra hivatkoznak.

A Telex viszont szó szerint idézi a kormányhivatal szövegét, amelyből a Magyar Nemzet is dolgozott. Ezek kívül egy építési ügyekben jártas ügyvéddel is beszéltek, aki elmondta: Tordainak nem kell elbontania a házát. Sőt, a kormányhivatal válasza még azt sem bizonyítja, hogy Tordai bármiféle szabálytalanságot követett volna el, ellentétben azzal, ahogyan ezt az Origo vagy a Magyar Nemzet írta.

Kifejti ugyanis, hogy két külön eljárásról van szó: egyrészt a hatósági bizonyítvány iránti kérelemről, másrészt pedig az építésrendészeti eljárásról. Még az is elképzelhető, hogy a ház megkapja a hatósági bizonyítványt, de közben szabálytalannak számít. Amennyiben szabálytalanságot gyanít a kormányhivatal, eljárást indíthat. Ez az úgynevezett építésrendészeti eljárás, amit a kormányhivatal is említ, de még ez sem jelenti azt, hogy a házat végül elbontják. A kormányhivatal mondhatja azt is, hogy átalakítással szabályossá tehető a ház.

Tordai Bence szerint ezer sebből vérzik a kormányhivatal érvelése, a Telexnek azt mondta, hogy őt még hivatalosan nem értesítették az építésrendészeti eljárás elindításáról. Nemrég kapta kézhez a hatósági bizonyítvány iránti kérelmének elutasításáról szóló döntést, amit a bíróságon támadott meg. Egyelőre abban bízik, hogy a bíróság megsemmisíti a döntést, és a hatósági bizonyítvány kiállítására kötelezi a kormányhivatalt. Tordai azt nyilatkozta: a kormányhivatal határozata is elismeri, hogy a helyszíni szemle alapján az eredeti terveknek megfelelő épület készült el. Egy szóval sem említenek a határozatban szakszerűtlenséget vagy jogszerűtlenséget.

Amúgy az építkezéssel kapcsolatban egy másik feljelentés is született korábban, a rendőrség hivatali visszaélés miatt nyomoz. A nyomozás viszont nem Tordai személye ellen irányul – jegyzi meg a Telex.

 

2.kerulet.ittlakunk.hu

Népszerű