A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság tehergépjármű-ellenőrzési akciót szervezett

0

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság tehergépjármű-ellenőrzési akciót szervezett március 17-én Pestszentlőrinc és Pestszentimre területén. Az akcióban a kerületi rendőrökön kívül részt vettek a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály és a Budapest Közút Zrt. munkatársai is.

A teljes körű ellenőrzés keretében a kerületben közlekedő tehergépjárműveket ellenőrizték, amely kiterjedt a járművezetéshez szükséges okmányok meglétére és érvényességére, a gépjárművek műszaki állapotára, a vezetési- és pihenőidők betartására, a menetíró készülékek előírás szerinti használatára, a behajtási engedélyek meglétére, valamint a megengedett legnagyobb össztömegre vonatkozó szabályok betartására.

A közlekedési akció során 39 tehergépjárművet ellenőriztek, és 23 tehergépjármű össztömegét mérték meg hiteles mérleggel.

Egy tehergépjármű-vezetővel szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek vezetési- és pihenőidővel, valamint menetíróval kapcsolatos szabályszegés miatt.

Három sofőrrel szemben a megengedett legnagyobb össztömeg túllépése szabályszegés miatt kezdeményeztek közigazgatási eljárást.

A biztonsági öv használatának elmulasztása miatt két fővel szemben szabtak ki közigazgatási bírságot.

A rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően nagymértékben csökkent a kirívó szabályszegések száma a vezetési- és pihenőidők tekintetében. A folyamatos tengelysúly-ellenőrzéseknek köszönhetően jelentősen kevesebb túlsúllyal közlekedő tehergépjárművet látni a kerületben. A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén a baleseti statisztika csökkenő tendenciát mutat az előző évekhez képest.

(bp18.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here