Veres Csilla: Neked álmodom anyu
Neked álmodom anyu
a napnak sugarát
lágy tavaszi szélben
az aranyszínű ruhát.
Neked álmodom
az égbolt gyöngyeit
mint fürge tündérek
aprócska könnyeit.
Elhozom neked anyu
a hulló csillagot
zsendülő mezőkről
az édes illatot.
Elhozom én onnan
méhecskét, virágot
s megálmodom neked
az egész világot.
Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek
Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
– bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve.
Álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál –
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
Édes, drága jó Anyácskám
úgy szeretlek téged.
Krepsz Ági: Köszönet, drága jó Anyám…
Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy magadba fogadtad sejtemet,
hogy véreddel tápláltad véremet,
s mikor magadhoz engedted lelkemet.
Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy lelkemet ily módon szeretted,
hogy megengedted ereimnek, s
benned lévő sejtjeidnek,
hogy növekedjenek.
Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy az életet nekem megengedted,
hogy új kis testecskeként
megszülessen, kis sejtecskéből
felnőtt ember cseperedjen.
Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
-a jó Isten legyen teveled!-
hogy megtapasztalhatom e földi életet
és millióknak nyújthatok segítő kezet.
És természtesen van egy ikonikus vers, ami nem maradhat ki a sorból… <3
József Attila: Mama
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.