Olvasónk szerint az ukrán fővárosban mindenből hiány van, miközben az orosz hadsereg ostroma hetekig, sőt akár hónapokig is eltarthat majd. Ő mégse pánikol, inkább segíteni próbál.
Napok óta egyre aggasztóbb hírek érkeznek Kijevből, amelyet az oroszok hamarosan teljes ostrom alá vonhatnak.
Szerda délután beszélgettünk vele az aktuális helyzetről és a kilátásokról.
– Hogyhogy még az országban van?
– Két éve egy betegség következtében kórházba kerültem, többször is megműtöttek, ezzel gyakorlatilag megmentették az életemet. Ilyenkor kialakul egy szoros bizalmi viszony az orvos és a beteg között, és mivel még hátra volt egy hosszú és bonyolult műtét, szerettem volna, ha azt is itt végzik el. A koronavírus miatt viszont egyre csak tolódott az időpont, mivel a nem sürgős beavatkozásokat elhalasztották, így nem térhettem vissza időben Magyarországra. Most pedig minden bizonnyal már akkor se tudnék, ha akarnék.
– Mennyire érte váratlanul a háború kitörése?
– Az orosz médiában már régen megjelent a háborús retorika, gyakorlatilag 8 éve zajlik a konfliktus. Én személy szerint arra számítottam, hogy a délkelet-ukrajnai Donbasz régióban lehetnek kiterjedt csatározások. Azt viszont, hogy olyan szinten eszkalálódik a helyzet, mint ahová mostanra eljutottunk, senki nem gondolta. Ne szépítsük, ez totális háború, egyáltalán nem egy egyszerű „katonai akció”, ahogy azt az orosz propaganda állítja.
– Az benne volt a pakliban, miután megindultak a harcok, hogy alig egy nappal később már Kijevig ér majd a front?
– Igen, egyértelműen. Onnantól, hogy megjelent a valós háború veszélye, ezzel mindenki tisztában volt, annyira közel van a főváros az országhatárhoz. Ugyanakkor mindenki csak villongásokra, kisebb összetűzésekre számított, nem arra, hogy szárnyas rakétákkal és harckocsioszlopokkal támadnak.
– A környezetében hogyan élik meg a helyzetet?
– Van az a híres háborús plakát, hogy „Keep calm and carry on!”, vagyis maradj nyugodt és tedd a dolgodat. Szerintem itt is ez a jellemző, felnőtt férfiakon legalábbis nem látok pánikot vagy kétségbeesést. Persze senki nem nyugodt: aki azt mondja, hogy egy ballisztikus rakéta becsapódásának hangjától jobban érzi magát, az hazudik. De nincs pánik, mindenki teszi a dolgát.
– Önnek például mi a dolga?
– Miután a vállalkozásom meghalt, egy nap tétlen szemlélődés után úgy voltam vele, hogy akkor segítsünk.
Az viszont előny, hogy mivel mi itt vagyunk, pontosan tudjuk, mire van szükség.
– Mi a helyzet a kijevi infrastruktúrával?
– Közlekedni gyakorlatilag már nem lehet. Az összes főúton barikádokat emeltek, ezzel már az ostromra készülnek.
Ráadásul még a második napon elpusztult Ukrajna üzemanyag-tárolási kapacitásainak jelentős része. Ez rögtön korlátozta az embereket abban, hogy elhagyják Kijevet, illetve a többi, csapás alatt álló várost. A tartalékok nagy része azóta a hadsereg szükségleteinek kielégítésére megy. Azonnal sorok alakultak ki a benzinkutaknál, így ott is kifogyott minden, utánpótlásra pedig az úttorlaszok miatt szintén nincs lehetőség.
A másik háborús tapasztalat, hogy mindenki azonnal megpróbált készpénzhez jutni a bankokból. Az első napjának végére minden automata kiürült. Maradt a kártyás fizetés, ami a nagy hálózatok boltjaiban ugyan lehetséges, de ezeken a helyeken 150-200 méteres sorok állnak. Az pedig csak odabent derül ki, pontosan mi van készleten.
– Miből van még hiány?
– Mostanra, a hetedik napra mindenből. Az egyetlen kivétel az alkohol, aminek az árusítását viszont korlátozták, mert el akarták kerülni, hogy részegen fosztogatni és garázdálkodni kezdjenek az emberek. De egyébként se vennének, a jellemző inkább az, hogy két nap ivás után fogták magukat, és elmentek géppisztolyokat felvenni oda, ahová szólította őket a hazájuk.
– Mire számít, meddig húzódhatnak el a harcok?
– Én bízom abban, hogy egy háborút sosem fegyverrel, sokkal inkább tárgyalásokkal lehet megnyerni. Minél eredményesebbek ezek a tárgyalások, annál nagyobb esély van legalább egy átmeneti leállásra. Az biztos, hogy Ukrajna egyedül ezt a háborút nem tudja megnyerni, ahogy az is, hogy már a Nyugat eddigi szankciói is példátlan ütést mértek a támadó félre. Gyakorlatilag lefelezték az orosz gazdaságot, és lehetetlenné tették, hogy akár csak a felét fenntartsák az eddigi életszínvonaluknak. Ez egyébként egy kiemelt réteget leszámítva eddig sem volt túl magas.
Amit Ukrajna tud, az a példátlan erkölcsi hozzáállás. Ők ezt úgy hívják, hogy Majdan-üzemmód (Kijev főtere után, ahol a 2014-es tüntetések zajlottak – a szerk.): amikor baj van, bekapcsolódik bennük egy hihetetlen mértékű összetartás, nem vitatkoznak, mennek és csinálják. Elég az is, ha egy autó felborul, másodperceken belül mindenki ott terem a környékről, hogy csapatba összeállva visszafordítsák és kimentsék a sérülteket. Most ugyanez történik nagyban: nem várnak senkire, csinálják.
A politikai hatalom megváltozhat, de a lakosság ettől még nem fogja szeretni őket. Köszönik szépen. nem kérnek a megszállókból. Ezért úgy gondolom, hogy amit a támadók kitűztek, az egy értelmetlen cél.
(szmo.hu)