Igyekszünk nektek a kerület összes plébániáját bemutatni szépen-sorban. Ezúttal az Árpád-házi Szent Margit Plébánia következik. Alább olvasható a története, lejjebb pedig a mise- és programrend az ünnepek alatt.
Egyházközségünk története
Ami a templomépítést megelőzte:
Pestszentlőrinc Szent Imre Kertváros parcellázásakor már gondoltak a templomépítésre. A Hargita tér közepére egy Fadrusz János által készített feszület másolata került, ami a majdani katolikus templom mögé került volna. A talaj előkészítéseként az alapot szintbe hozták, az így kialakult templomalap formáról ma is bárki meggyőződhet, aki a tér felső felén áthalad. A tér alsó felére református templomot képzeltek el, a tér oldalán elhelyezett parókiákkal. Az úgynevezett tisztviselő-telep létrehozásában és irányításában elévülhetetlen érdemeket szerzett Haraszti Sándor tanár (+ 1968. december 20.), aki egyben szorgalmazója volt annak is, hogy a II. világháború befejeztével a ferencesek megtelepedjenek a Kertvárosban.
A Historia Domus tanúsága szerint már a II. világháborút megelőzően P. Hársligeti-Vinkovics Viktor mariánus ferences tartományfőnök tárgyalást folytatott a Kertváros-szövetkezet vezetőivel a lelkigondozás kérdéseiről és P. Horváth Péter ferences házfőnök lelkigyakorlatot is tartott a Hargita téri cserkészházban.
A háborút megelőzően a kertvárosi katolikus hívek vagy a Szemere-telepi szalézi templomba, vagy a főplébániára jártunk misére. A háború meghiúsította a kertvárosi lelkigondozásra kialakított terveket. A Szent Imre Kertvárost 1944-ben, Budapest ostromát megelőzően kiürítették, innen minden mozgathatót a német és az orosz katonai csapatok elvittek. Az 1945 tavaszán visszatelepültek teljesen lepusztult állapotban találták házaikat. A nehéz idők azonban erősítik a hitet. Még a villamos sem járt, amikor már a kertvárosiak tucatszor jártak küldöttségben Budapesten, hogy állandó lelkigondozást kaphassanak.
Végül a Fogaras utca 16. szám alatti házat szükségkápolna és lakás céljára bérbe vette a Kertváros-szövetkezet. 1945. május 6-án volt a szuterénban az első szentmise, amit P. Markó Marcell tartott 6 hívő jelenlétében. Kezdetben a belvárosi ferences rendházból jártak ki az atyák vasárnaponként misézni, majd Fr. Mérő Ruppert, a később sokak által nagyon megszeretett “Ruppert testvér” végleg ide költözött.
Őt az Érsekújvárról áttelepült P. Móró Szolánói Ferenc atya (+ 1980. április 12.) követte, aki állandó lelkipásztori megbízatást kapott. A ferencesek csak úgy tudtak állandóan itt maradni, hogy ebédeltetésükről beosztás alapján a hívek gondoskodtak. A családok ezen ebédelések kapcsán kerültek szoros barátságba az egyébként zárkózott Ferenc atyával. Küzdelmes, de szép időszak volt ez a háború után.
Itt kell megemlékeznünk dr. Vereczkey (Wimmert) Béla prelátus kiemelkedő szerepéről a kápolna és a későbbi lelkészség létrejöttében, hiszen ő bocsátotta a ferencesek rendelkezésére bérleményként a Fogaras u. 16. szám alatti házat, amelyet testvérével közösen birtokolt. Később, 1958 februárjában kedvező feltételekkel el is adta a házat a ferenceseknek.
Az 1948 nyarán összehívott ferences káptalan úgy rendelkezett, hogy P. Móró Ferenc és P. Kiss Elemér atya működési helyet cseréljenek. (A ferences regula szerint az atyáknak négy évenként új helyre kellett költözniük, és ez alól a rendfőnökök ritkán tettek kivételt.) Hiába ment hát küldöttség a tartományfőnökhöz, a döntés megmásíthatatlan volt. Így került hozzánk P. Kiss Elemér atya (+ 1982. november 29.) házfőnöknek. Elemér atya oldalán az igencsak tüzes P. Szokolai Bernardin (+ 1992) atyával, nagy lendülettel fogott hozzá a hitélet megújításának.
Ennek főbb állomásai az 1948. november 11. és 19. között, Szent Erzsébet ünnepéig tartott 9 napos szentbeszédsorozat, az 1949 nagyböjtjében P. Labanc Medárd által vezetett lelkigyakorlat, és a Szent Antal ünnepe előtti 2 napos P. Kis Csongor által tartott szentbeszédsorozat voltak. A nagyböjti lelkigyakorlat hatásos volt.
Időközben a szentmisék már nem a szuterénban, hanem a magasföldszinten három szoba összenyitásával kialakított kápolnában folytak. Lassanként ez a hely is szűknek bizonyult, ezért Elemér atya a melegebb napokra egy kerti szentély kialakítására gondolt, amihez az egyházi hozzájárulást meg is szerezte. Az anyagiak előteremtéséhez a tanuló ifjúsággal mesejátékot akart a Szemere-telepi Szalézi Kultúrotthonban előadatni. Ennek bevételéből szerette volna a kerti szentélyhez szükséges anyagiakat előteremteni. Az előadást azonban betiltották, és ez volt az előszele a későbbi meghurcoltatásoknak. A kerti szentély, gyűjtéssel összeadott adományokból mégis elkészült.
Ezután következett a szerzetesrendek elleni támadás: 1950. július 13-án éjjel Elemér atyát és a többi ferencest teherautókon egy kelet-magyarországi kényszertartózkodási helyre szállították, majd a rendeket feloszlatták. Szerencsére a váci püspök közreműködésével világi áldozópapként Elemér atya visszakerülhetett, de csak egyedül. Az akkor már itt kisegítő P. Kovács Antal Kalliszt atyát Orgoványba helyezték. Elemér atyának egyedül kellett vezetnie a parókiát, alkalmi kisegítőket keresve a vasárnapokra. A kápolna kis befogadóképessége miatt vasárnaponként négy szentmise volt. Kisegítőként kiváló szerzetespapokat ismerhettünk meg P. Kis Csongor, Vízvári László piarista tanár, majd P. Máté Károly Teodóz személyében.
A kápolna önálló lelkipásztori állomássá nyilvánítása 1957. április 21-én történt meg. Egyben az a terület is kijelölésre került, amely lelkigondozás szempontjából a kápolnához tartozott. Nemsokára megtörtént az első bérmálás is a kápolnában: 1959. október 10-én Szabó Imre püspök 112 bérmálkozót bérmált meg.
Időközben az 1947-ben Szent Imre tiszteletére szentelt harang fa állványzata annyira meggyengült, hogy életveszély miatt a harangozást be kellett szüntetni, a harang elnémult. 1963-ban új betonalap és vas állványzat készült a haranghoz, és húsvétkor újra megszólalt villamos működtetéssel.
A kápolna életében a következő jelentős állomás Kalliszt atya ide helyezése volt 1965. szeptember 1-én, de az Á.E.H. csak úgy járult hozzá, ha a megromlott egészségű Elemér atya csak kisegítő marad. Ugyanezen év második felében ujjá szerveződött az énekkar Reményi Károly vezetésével, amely azóta is eredményesen működik.
A kápolna újabb bővítésének igénye már 1967-ben felmerül, de a tényleges kivitelezés csak 1971 augusztusában indul meg Dobos Pál mérnök tervei alapján. Egyben az új liturgikus előírásoknak megfelelően (“szembemisézés”) a kápolna belső berendezése is megújult: dr. Nemcsics Antal tervei alapján Knizner Béla és István gondos kivitelezésében új szembemiséző oltár és ambó készült. Az újjáalakított kápolnát 1971. október 31-én dr. Liptay György vikárius adjutor benedikálta (áldotta meg). A kápolna új padjai később, 1974-ben készültek el, a két kerámia oltárképet pedig dr. Nencsics Antal 1975. július 20-ra készítette el.
A következő két bérmálás a Szemere-telepi templomban volt: 1973. október 21-én dr. Miháczi József püspöki helynök 63 fiatalt bérmált, 1977. november 13-án dr. Vajda József püspök 43 fiatalunkat bérmálta.
A kápolna további bővítésére már csak az épület átépítésével volt lehetőség. A terv 1977-ben készült Dobos Pál és Kemény Zoltán építészmérnökök tervei alapján. Az átalakítás az egész épületet érintette (pl. új tetőszerkezet). A kápolna hátsó része jelentősen bővült, új feljáratot kapott, és az alagsor is átalakult (hitoktató terem). A kivitelezés 1978 novemberére befejeződött, de a kápolna festése és az alagsori munkák 1979-re maradtak.
A kápolnában 1979. március 18-án a 80 éves Bárdos Lajos személyes köszöntésével egybekötve új elektronikus orgonát avattunk, amely dr. Házmann István és fia többéves munkájának eredményeképpen Knizner Béla asztalos közreműködésével szinte ingyen készült el, és sokákig biztosított orgona kíséretet a templomi éneknek.
Kalliszt atyát 1981. december 21-én címzetes esperessé nevezik ki. A következő évben már ismét a kápolnában volt bérmálás: 1982. május 9-én dr. Bánk József érsek bérmált 48 bérmálkozót. A kápolna kertjében 1984-ben készült el a Lourdes-i Szűz-re emlékezve a Lourdes-i barlang.
A hívek számtalan zarándoklatáról nem tudunk e helyen beszámolni, de Lourdes-tól Fatimán keresztül Medjugorje-ig számtalan zarándokhelyet megjártak híveink az elmúlt évek során.
További két bérmálás érdemel említést még kápolnánkban: Marosi Izidor püspök 1985. november 3-án bérmált 36 fiatalt, majd dr. Bánk József püspök 1989. április 30-án 24 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A két bérmálás között ünnepeltük 1987. június 21-én Kalliszt atya 40 éves papi jubileumát.
A rendszerváltást 1989 áprilisától érzékeltük, amikor Kalliszt atya ismét ferences szerzetesruhában jelent meg, jelezve a szerzetesrendek visszaállítását. A Szemere-telepen is ismét a szaléziánus atyák kapták meg a plébániát és templomot.
Az 1990-et követő első éveket a kezdeti fellelkesedés, sokféle kezdeményezés, majd a kezdeti lendület megtörése jellemezte. Ökumenikus cserkészcsapat alakult, az egyházközségnek nyomtatott közlönye jelent meg “KESKENY ÚTON” címmel, és egyre gyakrabban merült fel új templom építésének igénye levélben és szóban egyaránt a hívek részéről. Kalliszt atya, aki a nehéz időben épített templomot korábbi állomáshelyén, Orgoványban, az itteni templomépítés gondolatát korára való tekintettel már nem tudta magáévá tenni. Az anyagi lehetőségek látszólag korlátozott volta miatt sokan kételkedtek a terv kivitelezhetőségében, de voltak lelkesek, akik megvalósíthatónak vélték a régi álmot.
Végül Kalliszt atya a rendi vezetőségétől áthelyezését kérte Sümegre, a Mária kegyhelyre, akik ezt jóváhagyták, és a ferences rendtartomány a lelkészség feladását határozta el, illetve az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye gondjaira bízta. Így bizony rövid ideig még a lelkészség felszámolása is a levegőben lógott. De a Gondviselés (és az egyházmegye) gondoskodott a tettre kész utódról Benke István atya személyében. Ő lett a templomépítő (persze nem egyedül). De ez már egy másik történet, a templomépítés története. A múlt itt lezárult. A megújulás itt kezdődött. A múlt emlékét megőrizzük, de cselekvéseinknek már a jövőt kell szolgálnia.
Templomot építünk:
Amint az előzőekből nyilvánvaló, a templomépítés gondolata az 1989-es rendszerváltozás előtt semminemű realitással nem bírt. Az 1990-es évek már biztosították az építés lehetőségét. A hívek részéről az ilyen irányú kezdeményezések egyre sürgetőbben jelentkeztek. Benke István atya e kérdésben teljesen nyitott volt, de a hívek egyházi adó befizetései alapján megbecsülve az egyházközség anyagi teherbíró képességét, és megbecsülve egy templomépítésre rendezett célirányos gyűjtés várható eredményét, az anyagi alapok előteremtése eléggé reménytelennek tűnt. Induló összegnek Longauer Dénes templomépítésre hagyatékozott 7 millió Ft-ja állt rendelkezésre, de ez a kezdetben is kb. 50 millió Ft-ra becsült beruházáshoz kiindulásnak is kevés volt.
1995 tavaszán a hívek új képviselőtestületet szavaztak meg, amely alelnöknek Dózsa Jánost választotta. Amikor a képviselő testületben a templomépítés lehetőségein rágódtak, ő volt az, aki “bedobta” a kulcsszót: “urnatemető”. Más, már megvalósult budapesti templomépítések példájára javasolta, hogy mivel a környékünkön sehol nincs ilyen, legyen urnatemetős altemplom, és fölé építsük fel a templomot. Ha előre el tudunk adni urnafülkéket “örök” megváltásra, azzal megteremthetjük az anyagi alapját az építkezésnek. Ezeket a gondolatokat Dózsa János a “KESKENY ÚTON” 1995 karácsonyi 2. számában “Kápolnát építünk” címmel megírta, buzdítva ezzel a lehetőség megragadására.
Mivel Benke István atya idejövetelének első pillanatától kezdve a templomépítés gondolatára teljesen nyitott és aktív volt, megígérte, hogy az Egyházmegyénél minden követ megmozgat a lehető legnagyobb anyagi támogatás kieszközlésére. Így a templomépítés lehetősége realitássá vált. A templom (és plébánia) tervei Almásy Sándor építész keze alatt megszülettek. Következtek a szorgos aprómunka állomásai az urnatemető minél szélesebb körű ismertté tételére. Az Egyházmegye Pénzügyi Tanácsának döntése 1996 elején lehangoló volt: a kért 15 millió Ft-ból semmit sem tudtak biztosítani, de erkölcsi támogatásukkal mellettünk álltak. Ennek ellenére nem adtuk fel, hanem fokozva az urnahelyek előre megváltási akcióját, az alapozási, földkiemelési munkák elkezdődtek 1996. június 5-én. A munkával olyan tempósan végeztek, hogy dr. Paskai László bíboros atya június 13-án már letehette az épülő templom alapkövét.
Az altemplom építése, az urnatemető (kolumbárium) létrehozása első lépésben 552 urnahellyel, az alapkő letétele után “teljes gőzzel” folytatódott, aminek eredményeképpen az altemplom és urnatemető födémmel és ideiglenes esővédő burkolattal október végére elkészült. Az altemplomban, ahová átszállították az oltárt és a padokat, november 1-én, stílszerűen Mindenszentek ünnepén megvolt az első szentmise. Ettől kezdve gyakorlatilag már állandó jelleggel az altemplomban voltak a szentmisék, és természetesen ugyanitt voltak az urnafülkébe elhelyezést megelőzően a temetési szertartások is.
Itt érdemes megemlíteni, hogy a hamvasztásos temetések időbeni elkezdése érdekében, az időszak elején a felső kápolnánál elhelyezésre került egy mozgó urnasor az időközben elhalt és az altemplomban temetkezni szándékozók hamvai részére, hogy a szolgáltatás folyamatossága az építkezéstől függetlenül biztosítva legyen. Ez is István atya előrelátó gondoskodását dicséri.
A következő évben, 1997. január 18-án, a templom védőszentjének Szent Margitnak az ünnepén dr. Paskai László bíboros atya megáldotta a kész altemplomot. Egyben bejelentette, hogy a lelkészséget 1996. december 1-vel plébániai rangra emelte. Ettől a pillanattól vált jogossá a “templomépítés” szó használata, hiszen addig hivatalosan csak “kápolnát” építhettünk volna. Az 1996-os év tényeihez tartozik még, hogy az Egyházmegye végül az év végén, összesen 13 millió Ft támogatást nyújtott a templomépítéshez.
Az 1997-es esztendő a kivárás éve lett a templomépítésben, a rendelkezésre álló anyagiak nem voltak elegendők arra, hogy a felső templom építése elkezdődhessen. Az altemplom építési költségei így is mintegy 23 millió Ft-ot emésztettek fel. A templomépítés előkészületei azonban nem álltak le. Az engedélyezési és kiviteli terveket Almásy Sándor és Csegzy Lóránt építészmérnökök Sólyom Rózsa statikus bevonásával elkészítették. Egyebekben pedig folyt az anyagi erőgyűjtés az urnafülkék megváltásával. Egyben az altemplomban egy “osszárium” is készült fedett szórókút formájában, amely a hamvak közös gyűjtőhelyre szórására szolgál, a lehető legolcsóbb temetkezési formát biztosítva. Az ilyen formában közös helyre temetkezők nevei is feljegyzésre kerültek. Az altemplom télen kissé túl hideg volt, bár bizonyos temperálást sikerült biztosítani, nyáron viszont kellemesen hűvös volt a forró napokon. Így átmeneti megoldásként jól betöltötte a szükségtemplom, amolyan modern katakomba szerepkörét. Minden szertartást meg lehetett tartani, akusztikailag is annyira megfelelő volt, hogy még kórushangversenyt is rendeztek benne
Az átmeneti szünet után a felső templom építése 1998. július 25-én indult az ideiglenes esővédő burkolateltávolításával és az oldalfalak felhúzásával. Itt érdemes megemlíteni, hogy az építési kivitelező az Érdi Építő Rt. volt Lázár József vezetésével, míg a gyönyörű fa tetőszerkezetet a Gyomaendrődi Faipari Kft. állította fel Balogh Károly irányításával, és természetesen az építés menetét állandóan figyelemmel kísérő műszaki ellenőr, Fülöp Jenő építészmérnök, valamint a már említett Sólyom Rózsa statikus közreműködésével. Az építkezés olyan jó tempóban haladt, hogy 1999 második felében már a fűtési, épületgépészeti kivitelezés folyt, kiegészülve a világítási, hangosítási és biztonságtechnikai kábelezés elkészítésével. E munkák villamos részét Bíró János villamosmérnök tervezte, de a megvalósuláson lehetetlen nem észrevenni Dózsa János alelnökünk keze munkájának nyomát.
Egy szó, mint száz, 1999 december közepére már annyira előrehaladott állapotban volt minden, hogy István atya kitűzhette a felső templomban tartott első szentmise időpontját 1999. december 23-ra.
Időközben december 8-val a bíboros Atya Benke István plébánosunkat kávai címzetes apáttá nevezte ki, ezzel is kifejezve a Főegyházmegye tiszteletét és megbecsülését a nagy és sikeres munkájáért. Minden a menetrend szerint történt, így december 23-án este 6 órakor a szentmise keretében megtörtént a felső templom megáldása. A karácsonyi ünnepi szertartások már a felső templomban voltak, amely induláskor már majdhogynem szűknek bizonyult.
És mi történt azóta? Azóta a templom belső berendezése is fokozatosan elkészült. A karácsonyi szertartások még a régi berendezéssel és padokkal zajlottak le. De közben dr. Dragonics Tamás építészmérnök, belső építész tervei alapján elkészültek a templom új belső berendezési tárgyai: az új oltár, ambó, tabernákulum, keresztelő kút és végül a padok. Aki most belép a templomba, már láthatja a teljes berendezést, és képet alkothat a tervező művészi stílusáról a mesterien szép kivitelű, komoly művészi értéket képviselő tárgyak láttán.
Ilyen pompás környezetben könnyebb kapcsolatot találni a Gondviselő Istenhez is. Akik e templom építésében oroszlánrészt vállaltak, maguk is a jó magyar közmondást igyekeztek megvalósítani: “Segíts magadon, s az Isten is megsegít”. Valóban megsegített, és most már az a feladatunk, hogy mi is lélekben megújuljunk, hogy illő “menyegzős ruhában” járuljunk az Úr elé az új Isten háza felszentelésekor.
