Kizárták az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikót

0

Bangóné nem válaszolt a diplomáját érintő kérdésekre, volt pártja lényegében elismerte, hogy „iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt”.

Az MSZP Országos Elnöksége 2022. január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, így politikai útjaik elválnak egymástól

– közölte a párt. Mint írták, a szocialisták közössége következetesen elítéli azokat a cselekedeteket, amikor valaki a követelmények megkerülésével, azok nem teljesítése mellett próbál diplomához jutni vagy nemlétező végzettséggel él vissza. Azt is írták:

Bangóné Borbély Ildikó a mai naptól nem tagja az MSZP-nek, a Magyar Szocialista Párt választáson nem indítja, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására.

A szocialista párt ezzel lezártnak tekinti az ügyet, tették hozzá. Az MSZP „elvárja, hogy a Völner-Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is távozzanak a közéletből”, zárták a közleményt.

Megírtuk: nyilvános önéletrajza szerint az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó 2013-ban közgazdászként végzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF). A kormányközeli Mandiner közérdekű adatigénylést küldött a főiskola jogutódjának, a Budapesti Gazdasági Egyetemnek, és arra voltak kíváncsiak, hogy a szocialista parlamenti képviselő járt-e a BGF-re, ha igen, mennyi ideig, milyen vizsgákat tett le, és kapott-e diplomát.

„Tanulmányi rendszerünk archívumában az Ön által kérdezett személyre vonatkozóan semmilyen adat nem található”

– írta válaszában a felsőoktatási intézmény. Az Országgyűlés Hivatalát is megkereste a lap, és azt a választ kapták, hogy a hivatalnak nincs kompetenciája, hogy ellenőrizze a képviselők önéletrajzának tartalmát.

Az információval kapcsolatban Bangóné csütörtök óta nem válaszolt a Mandiner kérdéseire. Szombat délután sms-ben kerestük a politikust, ám a Telex sem kapott választ, mire vasárnap az MSZP közölte a képviselő kizárásáról hozott döntést, amivel lényegében elismerték, hogy Bangóné hamis adatokat közölt diplomájáról.

Bangóné 2014-ben és 2018-ban is listáról jutott be a parlamentbe, jelenleg a törvényalkotási bizottság alelnöke.

telex.hu

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here