Gréczy Zsolt fog felelni a kultúráért az ellenzéknél

0

Kormányváltás esetén önálló kulturális minisztériumot hozna létre az Egységben Magyarországért választási szövetség, valamint egy új nemzeti könyvtárat is építenének – többek között erről is beszéltek az ellenzéki összefogás politikusai a csütörtök délután tartott közös sajtótájékoztatójukon.

Gréczy Zsolt, a DK politikusa szerint a NER az elmúlt 11 évben megszállta a kultúra területét. Azt mondta, a kultúrpolitikában a Fidesz célja a szellemi intellektuális tér elfoglalása volt, a hazai kulturális intézmények a Fidesz kifizetőhelyeivé váltak. „Az egységes ellenzék a kormányváltáskor kiszabadítja a magyar kultúrát a fideszes fogságból, és az új kormány rendszerszintű változásokat fog majd véghezvinni” – mondta Gréczy.

Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlés alelnöke fideszes kultúrpápának nevezte Demeter Szilárd miniszteri biztost, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját, akitől vissza akarják venni azt a vagyont, amelyet a jelenlegi kormány rábízott. Brenner ígéretet tett arra, hogy az új kormány vissza fogja állítani a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, a Magyar Művelődési Intézetet és a Képzőművészeti Lektorátust is. Hozzátette, a Magyar Művészeti Akadémia jogköreit felül akarják vizsgálni, valamint kezdeményezik a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia jogállásának és művészeti feltételeinek rendezését.

 

Halmai Róbert, a Momentum kultúrpolitikusa azt mondta, hogy Márki-Zay Péter kormánya 2022-ben mint stratégiai intézményt fogja újjászervezi a Nemzeti Kulturális Alapot. Szerinte ennek érdekében az új országgyűlés törvényben fogja garantálni az NKA függetlenségét. Azt ígérte, a mindenkori miniszter helyett egy elismert művészt, szakembert kérnének fel az NKA elnökének. Halmai azt is ígérte, hogy az új kormány azonnali, minimálisan 30 százalékos béremelést biztosítana azoknak a szakembereknek, akik a kistelepüléseken önkormányzati intézményekben dolgoznak.

Hiller István, az MSZP országgyűlés alelnöke azt mondta, hogy a kultúrának nem szabad politikai célt szolgálnia. Szerinte az Egységben Magyarország pártjainak az a legfontosabb állítása és vállalása, hogy garantálják a művészet, az alkotás, a kultúra szabadságát. „A politika feladata nem az, hogy megmondja, ki a jó rendező, a politikának nem az a dolga, hogy eldöntse, ki játssza Rómeót vagy Júliát, ki énekel vagy zenél jól, vagy alkot szépet. A politikának ezzel szemben lehetőséget, terepet, keretet kell teremtenie, lehetővé kell tennie a finanszírozás lehetőségeit, a színvonalat. Ne a politika határozza meg, hogy mi a jó, de tegyen meg mindent azért, hogy az alkotók szabadságban színvonalas alkotásokat hozzanak létre” – mondta Hiller. A volt oktatási miniszter azt is bejelentette, hogy kormányváltás esetén új nemzeti könyvtárat fognak építeni.

Az ellenzék korábban a szociálpolitikai programját, gazdaságpolitikai ígéreteit, valamint az egészségügyi programjuk legfőbb elemeit is bemutatta.

 

 

telex.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here