Májustól a BKK-nál is megvásárolhatók a Pest vármegye- és országbérletek

0

Május 1-jétől a Budapesti Közlekedési Központ személyes értékesítési pontjain, illetve a BKK jegy- és bérletkiadó automatákban is megvásárolhatók a Pest vármegye- és országbérletek.

Az új bérletek a helyközi közlekedésben használhatók (ott, ahol eddig csak a távolság alapján váltott 5, 10, 15 stb. kilométeres bérletek, esetleg zónabérletek voltak érvényesek). A vármegyebérlettel az adott vámegyében, az országbérlettel az egész országban lehet utazni a MÁV-START és a GYSEV vonatokon (csak 2. osztályú, nem helyjegyköteles vonaton), valamint a VOLÁNBUSZ helyközi („sárga”) autóbuszokon és néhány további helyközi autóbuszos szolgáltató járatain.

A fentiek mellett a Pest vármegyére váltott vármegyebérletek és az országbérletek Budapest közigazgatási határán kívül érvényesek a HÉV-ekre (H5, H6, H8, H9) és a környéki autóbuszokra (a pl. Solymárra, Budaörsre, Törökbálintra, Gyálra közlekedő „kék” buszokra) is. A Pest vármegyebérlet kedvezőbb megoldást jelent azoknak, akik korábban legalább 10 kilométeres távolságra váltottak HÉV-bérletet, és azoknak is, akik környéki 10 kilométeres bérlettel, Dél-Buda zónabérlettel vagy Dunaharaszti zónabérlettel utaztak.

 

Az országbérletek, továbbá a vármegyebérletek közül a Pest vármegyebérletek a BKK bérletpénztáraiban, ügyfélközpontjaiban, jegy- és bérletkiadó automatáiban is megvásárolhatók május 1-jétől, illetve elérhetők a banki átutalással vásárló üzleti ügyfelek számára is.

A vármegyebérletek és az országbérletek helyi közlekedésben nem érvényesek, bevezetésüktől függetlenül továbbra is változatlanul megválthatók a hagyományos, távolságalapú helyközi bérletek, és a Budapest-bérlet felhasználhatóságában sincs változás.

 

 

forrás:

https://18.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/230426/majustol-bkk-nal-megvasarolhatok-pest-varmegye-es-orszagberletek

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here