Bejelentették, ki lesz a Budapest Airport új vezérigazgatója

0

Május 1-től Kam Jandu veszi át a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját a Kanadába távozó jelenlegi vezérigazgatótól, Chris Dinsdale-től, írja közleményében a Budapest Aiport.

A 2022 végétől kereskedelmi vezérigazgató-helyettesként dolgozó Kam Jandu 2009-ben csatlakozott a vállalathoz, „az elmúlt 14 évben – egyéves megszakítással – szaktudásával folyamatosan támogatta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlődését”, írták.

A Budapest Airport március elején jelentette be, hogy Chris Dinsdale július végéig távozik a vállalat éléről, mivel elnök-vezérigazgatói pozíciót fog betölteni a Calgary Airport Authority vállalatnál, amely két repülőteret, köztük a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemelteti Kanadában.

 

 

Két éve rendszeresen felmerül, hogy a magyar kormány megvásárolná a Budapest Airport által üzemeltetett Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. Februárban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be egy kormányinfón, hogy a kormány Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek adott felhatalmazást arra, hogy tárgyaljon a reptér tulajdonosaival. Gulyás azt is mondta, szándék van, folynak a tárgyalások, reméli, hogy az idei évben az adásvétel lezárható.

Arról, hogy milyen stratégia lehet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megvásárlása mögött, és mit lehet tudni a mostani tulajdonosokról, ebben a korábbi cikkünkben írtunk bővebben.

Chris Dinsdale távozó vezérigazgató a Telexnek április közepén adott interjúban ezeket a híreket nem érintette, csak azt mondta, hogy a repülőtér tulajdonosai nyilvánosan is kijelentették, hogy hosszú távú céljaik vannak, és fontos számukra a jól teljesítő, kiváló minőségű légikikötő folyamatos fejlődése és fejlesztése. A Budapest Airport a következő öt évben egymilliárd eurós fejlesztést tervez.

Dinsdale arról is beszélt, hogy nem zavarták a kormányoldali média rohamszerű támadásai, de ha Magyarország különadóval, a fejlesztések blokkolásával, a vasúti vagy a közúti kapcsolatok akadályozásával hátráltatja a reptér terveit, annak az ország issza meg a levét.

 

 

telex.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here