Átütemezték az átadásokat: ekkor használhatjuk újra az M3-as metrómegállókat

0

Januártól a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén is megállnak a metrószerelvények az M3-as vonalán. 2023 elején a többi négy állomás is elkészül a SWIETELSKY Építő Kft. kivitelezésében – írja a Magyar Építők.

 

Megjegyzik: a korábban tervezettnél hamarabb veheti birtokba az utazóközönség az M3-as metróvonal legforgalmasabb állomását. A tervek szerint a Deák Ferenc téren a Ferenciek terével együtt januárban indulhat el a metróforgalom. A két állomáson már novemberben megkezdődött az átadás-átvétel folyamata.

Az M3-as metróvonal teljes rekonstrukciója alatt elsőként, 2019 tavaszán az északi szakasz (Újpest-központ és Lehel tér) készült el, a déli szakaszt (Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest) pedig 2020 októberében adták át a forgalomnak.

 

 

A 9 állomást magába foglaló középső szakasz felújítása 2019 novemberében kezdődött, amelynek három, megújult állomása (Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák) 2022 májusában nyílt meg az utasok előtt. Az állomások újjászületése a Lehel tértől a Nagyvárad térig a SWIETELSKY Építő Kft. kivitelezésében valósul meg, a vasúti sínrendszert pedig az azonos konszernhez tartozó, külön irányítású Swietelsky Vasúttechnika Kft. építi ki.

A korábbi tervek szerint a hat állomást 2023 tavaszán, egyszerre adták volna át. A BKV Zrt. M3-as metróvonal rekonstrukciójának hivatalos oldalán olvasható új ütemezési terv szerint ebben a sorrendben nyílna meg az utolsó hat állomás:

  • Deák tér – Ferenciek tere: 2023 január
  • Arany János utca – Nyugati pályaudvar: 2023 március
  • Nagyvárad tér – Lehel tér: 2023 május

Az átütemezésről a beruházó BKV Zrt. és a BKK kezdeményezett egyeztetéseket a kivitelezővel és hamarosan megszületett a közös megállapodás: a SWIETELSKY Építő Kft. ugyanis a kapacitások átcsoportosításával vállalta a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere állomások tervezettnél korábbi átadását.

Ennek okáról Bognár Árpád, a SWIETELSKY Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Építőknek elmondta: „ez a módosítás leginkább az utazóközönségnek kedvez, hiszen két hónappal előbb veheti birtokba a szakasz két legfontosabb állomását. Az előrehozott átadással hamarabb tehermentesül a felszíni közlekedés is, hiszen megszüntethető a buszpótlás, ezzel pedig jelentős megtakarítást érhet el a főváros. Ezzel együtt felgyorsítható a felszínrendezés is, így élhetőbb környezetet kapnak az utasok.”

„Az egyeztetési folyamatban a vállalat felmérte a kapacitásait, majd úgy ítélte meg, hogy ezek megfelelő átcsoportosításával, az észszerűség határain belül teljesíteni tudja a feladatot. Így a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén ősszel felpörögtek a kivitelezési munkálatok és november óta már mindkét állomáson zajlik a műszaki átadás-átvétel. Januárban feltehetően már közlekedhetnek a metrószerelvények” – ismertette Stipich Béla, a SWIETELSKY metróépítési üzletágának vezetője.

 

 

Mindeközben két másik állomás munkálatainál előre nem látható nehézségekbe ütközött a cég, amely egy ilyen régi metróhálózat felújításánál egyáltalán nem meglepő. Ezeket Kelemen Zsolt, területi igazgató ismertette a lapnak.

„A Nagyvárad téren az elektromos áramellátási helyiség bontandó aljzatbeton alatti feltöltés helyett, az általános szerkezeti betonszilárdságnál is jelentősen erősebb betonszerkezetet tártunk fel, amit a helyszín adottságai miatt nagygépekkel nem, csak kézi kisgépekkel tudtunk bontani. Így ennek a műveletnek az ideje sajnos hosszabb volt a tervezettnél. A kapcsolótér az állomás lelke, ennek kivitelezése hatással van a befejezési határidőre. Ám az új áramellátási helyiségeket és kapcsolószekrényeket nem tudtuk addig megépíteni, amíg a régit el nem bontottuk.

A Lehel téren pedig az építendő állomási főszellőzés légcsatorna feletti, az útpálya alatti előregyártott feszített födémgerendák közötti réseken – az álmennyezet elbontása után – kiderült, hogy beázik az állomás. A javítást viszont nem lehet az útpályaszerkezet megbontása nélkül a metróépítésben szokásos injektálási módszerekkel kijavítani. Ezért új tervekkel és megoldással kell légcsatornát építenünk, amely az esetlegesen bejutó vizeket elvezeti és a tűzgátlás előírt követelményeinek is megfelel.”

Ennek a két állomásnak a befejezése – a fent említett, előre nem látható műszaki okok miatt – tavasszal várható. Az új megoldások realizálása mindenképp kivitelezői bravúrnak számít, hiszen a Lehel tér és a Nagyvárad tér állomások munkaterületét csak 2022 májusában tudta átvenni a SWIETELSKY Építő Kft., mert korábban ez a két helyszín részt vett a metróforgalomban.

„Mindezek mellett a legnagyobb kihívást mégis a főváros legforgalmasabb állomása, a Deák Ferenc tér jelentette; ám itt nem volt kardinális nehézség, ami nehezítette volna a kivitelezést” – emelte ki Bognár Árpád ügyvezető igazgató, aki a rekonstrukciónak a tender műszaki tartalmához képest új elemeit is ismertette. „A hatból négy állomáson épül új felvonó: a Deák Ferenc téren egy új, nagy teherbírású lift, Nagyvárad téren két, a Nyugati pályaudvarnál és a Lehel térnél egy-egy kisebb felszíni lift garantálja majd az akadálymentes és gyorsabb közlekedést az utasok számára.”

A lap megjezi: a BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóságának korábbi közlése szerint a felszíni metrópótlás – a Lehel tér és a Nagyvárad tér metrómegállókat kivéve, azok májusi forgalomba helyezéséig – 2023 márciusában, a Nyugati pályaudvar és az Arany János utcai állomások megnyitásával megszűnik.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here