Molotov-koktélt dobott el egy férfi a szegedi Fidesz-irodában

0

Betörte az ablakot, majd Molotov-koktélt dobott be egy 28 éves férfi a szegedi Fidesz-irodában – írja a Szegeder a rendőrség közleménye alapján.

A lap egyik olvasója még reggel vette észre az esetet, ám akkor még nem tudták, hogy ki okozta a tüzet, csak annyit, hogy egy körülbelül egy méter átmérőjű lyuk tátong a belvárosi iroda ablakán, ahová a rendőrség mellett a tűzoltók is megérkeztek.

Később, kilenc óra után a rendőrség közleményt adott ki az ügyről: 4 óra 30 perc körül érkezett a bejelentés, miszerint egy férfi betörte a Victor Hugó utcában található Fidesz-iroda ablakát, amelyen bejutva egy Molotov-koktélt is bedobott a helységbe. A tettest még a helyszínen elfogták, kihallgatták.

 

 

A Szegeder szerint az elmúlt napokban többször is az iroda elé vonultak a tüntetők, de skandáláson és a beszédeken kívül nem történt atrocitás. 2018 decemberében a mostani esethez hasonlóan, szintén betörték az iroda ablakát. Az ismeretlen tettest azonban azóta sem találták meg.

Az ügyről közben az egyik szegedi önkormányzati képviselő, Korponyai Ernő, a Fidelitas megyei elnöke is posztolt közösségi oldalán, amelyben elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és amelyeket a Momentum által szervezett demonstrációkkal állította párhuzamba.

„Ma hajnalban pedig miután a csúfos vereséget szenvedett, Momentumnak csúfolt neo-SZDSZ tüntetéseket szervezett, ismeretlen tettes(ek?) fel akarta gyújtani a szegedi Fidesz irodát. Nyilván az elkövető nem gondolta végig azt, hogy az ingatlan ahol az iroda van egy műemlék jellegű belvárosi lakóingatlan ahol több család él”– írta a képviselő, aki mint kiemelte: nem ez volt az első támadás a Fidesz iroda ellen.

Ahogyan a posztban felidézte, már a 2018-as választások estéjén is betörtek a párt irodájába, amelynek során két munkatársára törték rá az ajtót. Az ügyből állítása szerint nem lett semmi, ám hozzátette: akkor az egyik HÖK-tag is részt vett a betörésben.

telex.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here