Orbán, Kövér és Novák fizetése is nőhet márciustól

0

Ha a statisztikai előrejelzéseknek megfelelően 2022-ben valóban 17,7 százalékkal nőnek a keresetek, akkor legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak a parlamenti képviselők 2023-ban – írja az RTL. A lap számításai szerint így Orbán Viktor miniszterlenök bruttó fizetése márciustól 860 ezer forinttal nőhet, Kövér László fizetése több mint 600 ezer forinttal emelkedhet, Novák Katalin köztársasági elnök pedig tavasztól bruttó 4,6 milliót kereshet.

 

A cikk emlékeztet arra is, hogy a kormány négy évvel ezelőtt fogadta el azt a törvénymódosítást, amely a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi átlagbér háromszorosában határozta meg. Vagyis a politikusok béremeléséhez nem kell minden évben új jogszabályt elfogadni, a juttatások automatikusan emelkednek vgy csökkennek az alapján, hogy az előző évben miként alakultak a keresetek nemzetgazdasági szinten.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei szeptemberi bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint pedig az idei teljes évben 17,7 százalékkal nőnek majd a fizetések, bruttó 438 800 forintról nagyjából bruttó 516 467 forintra.

Vagyis az idei 1 millió 316 ezer forintos képviselői alapbér 2023 márciusától körülbelül bruttó 1 millió 549 ezer forintra nő.De Orbán Viktornak nemcsak a képviselői alapbér jár, a házelnöki tiszteletdíjjal megegyező összeg is, ami az alapjuttatás 2,7-szerese. Az RTL szerint ez a 17,7 százalékos átlagbér-emelkedéssel számolva azt jelenti, hogy márciustól Orbán fizetése a mostani 4 millió 870 ezer forintról bruttó 5 millió 727 ezer forintra nőhet, ami bruttó 857 ezer forintos fizetésemelésnek felelne meg.

A 17,7 százalékos átlagbér-emelkedéssel számolva Kövér László tiszteletdíja 4,2 millió forintra nőne a mostani 3,5 millió forintról, Novák Katalin pedig nagyjából 700 ezer forinttal többet, bruttó 4,6 millió forintot vihet majd haza.

 

telex.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here